Úgy gondolom, hogy ez egy fontos része annak, hogy boldogok legyünk, hogy harmóniában éljünk. És a belső harmóniával (jó esetben :) ) jön a külső is.

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy akkor vagyunk igazán szerethetőek, ha szeretjük önmagunkat. Vagyis a környezetünk számára is akkor vagyunk igazán szimpatikusak, ha rendben vagyunk magunkkal, vagyis rendelkezünk egy egészséges önbizalommal. Gondoljunk egy személyre, aki (legtöbbször) jó benyomásokat kelt az emberekben, jó vele beszélgetni, és jó kisugárzása van. Nos, neki valószínűleg megvan ez az "egészséges-adag" :)

Ebben a témában azonban két szélsőséges eset is létezik: ha túl sok vagy túl kevés az önbecsülése van az embernek. Egyik sem jó; meg kell találnunk azt a bizonyos arany-középutat. Fontos ehhez az önismeret, hogy tisztában legyük magunkkal. Az önismeret fejlesztésére van sok módszer, de csak simán, magunktól is csinálhatjuk, ha esténként egy kicsit elcsöndesedünk, és végiggondoljuk, hogy az adott napon milyen helyzetben hogyan reagáltunk, mit éreztünk, stb. Ami fontos: legyünk őszinték saját magunkhoz! Néha nehéz, de hosszútávon érdemes.

Ezután jön, hogy amik vagyunk, azt el is fogadjuk, úgy, ahogy van. Ne tegyük túl magasra (vagy túl alacsonyra...) a lécet magunknak. Vigyázat: ez nem azt jelenti, hogy nem kell magunkat tovább fejleszteni!! Igenis kell a határainkat feszegetni, mindennap valamiben egy kicsit jobbnak lenni valamiben, de azért legyünk tisztában azzal is, hogy mink a lehetőségeink.

Ha valakinek tényleg harmónia van a lelkében, az kiül az arcára is, a többi ember is érzi (ha van, hogy csak tudat alatt is), és a mi boldogságunkhoz is hozzátesz, ha már legalább magunkkal nem kell hadakoznunk, vagy nem szidjuk magunkat egyfolytában. :)