Azt hiszem ezzel a témával minden lány/nő találkozik az életében, és a világ elé is tol egy kidolgozott ultra-feminista képet: nincs szükséged a férfiakra, tehát férjre sincs; inkább legyél sikeres a szakmádban mint törődő anya. Jó, nyilván nem mindenki ezt érzi feminizmus alatt: én sem. Éppen erről szeretnék beszélni.

Egy nő lehet magabiztos és lehet neki tekintélye akkor is, ha engedi hogy a férfiak lovagiasak és védelmezőek legyenek az irányukba (pl. hogy előre engednek az ajtóban, vagy segítenek levenni a bőröndöt a vonaton, stb.). És valljuk be, mélyen belül nekünk is jól esnek ezek az apró figyelmességek! Ők biztonságot nyújtanak, mi pedig lelki és érzelmi támaszt.

A másik nagy kérdés az anyaság. Minden azt sugallja: akkor vagy boldog, ha sikeres karriered van; ebbe persze a gyerekvállalás  eléggé bezavar, nem? Először is, van példa rá, hogy valaki amellett hogy anya, a szakmáját is jól végzi. Gondoljunk csak bele: milyen lehet, ha (kis)emberek ránk vannak bízva? Minket szeretnek a legjobban. Nyilván nagy felelősség, és biztos munka mellett, családban lehet csak ezt vállalni (tőlem még messze lévő korban :) ), de szerintem jobb, ha már most rendbe teszem ezeket magamban, s így büszke lányként/nőként tudok élni. (Ráadásul akárhogy nyomjuk is el, az anyai ösztönök bennünk vannak, amik felnőttkorban, ha majd babát várunk, majd előjönnek. És ez teljesen okés! :) )

Szóval összességében, én támogatom, hogy a nők szabadon megtalálhassák a hivatásukat, csak azt mondom, hogy nem baj, ha az a hivatásunk, ami "a természet rendje" :D ! Az egyenjogúsággal és a saját véleménnyel is egyetértek, de úgy gondolom, hogy nem feltétlen baj, ha másoktól is függünk! :)

Remélem nem kavartam nagy ellenérzéseket most! ;)